Ez a cikk a Közös Európai Referenciakeret (KER) leglényegesebb vonatkozásait tárgyalja. A KER egy olyan rendszer, amelynek célja az egyén nyelvtudásszintjének meghatározása.

Bár a cikk először egy részletes fejezetben megismerteti az olvasót a KER-rel, annak elsődleges célja valójában az, hogy bemutasson egy sor megalapozott érvet, amelyek bizonyítják, hogy a KER nem képes hatékonyan teljesíteni az eredetileg kitűzött céljait.

Ennek érdekében igyekszem rávilágítani a KER különböző hiányosságaira, és egy sor olyan érvet sorakoztatok fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a KER nem tükrözi hitelesen a valós élethelyzeteket.

Anélkül, hogy felesleges történelmi részletekbe bocsátkoznék, fontosnak tartom mégis megjegyezni, hogy habár a KER-t az Európai Unióban először 2001-ben vezették be, azóta azonban világszerte elfogadott módszerré vált a nyelvhasználók értékelésére.

Mielőtt a cikk fő célkitűzését megvizsgálnánk, elengedhetetlen, hogy tisztázzuk, mit is kíván ez a cikk kritizálni.

A KER a nyelvi készségek hat szintjét különbözteti meg. Ezek mindegyikét egy A, B vagy C betűvel jelöli meg, amelyet egy szám (1 vagy 2) követ. Az A1 a legalacsonyabb, a C2 pedig a lehető legmagasabb nyelvtudást jelöli.

Mielőtt egyenként megvizsgálnánk a KER szintjeit, szeretném világosan leszögezni, hogy a KER szintjeinek alábbiakban bemutatott lebontása az Európa Tanács honlapja alapján készült, amely ide kattintva nyilvánosan elérhető. (Az Európa Tanács a kontinens vezető emberi jogi szervezete. A szervezetnek 46 tagállama van, amelyek közül 27 az Európai Unió tagja).

A Tanács honlapján található táblázatot formáltam folyó szöveggé, pontosan ugyanazt a megfogalmazást használva éppen azért, hogy amikor a későbbiekben a szintek elemzésére és kritikájára kerül sor, akkor ez az eredeti megfogalmazás alapján valósulhasson meg.

Az A-szintek az alapvető nyelvhasználói tudást testesítik meg, ahol az A1-es szint azt jelenti, hogy a nyelvtanuló megérti és használja a számára ismerős mindennapi kifejezéseket és nagyon alapvető fordulatokat.

Egészen pontosan, a nyelvtanuló 

• be tud mutatkozni és be tud mutatni másokat, meg tud válaszolni és fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyek személyes jellegűek, pl. a lakhelyre, ismerősökre és tulajdontárgyakra vonatkozóan,

• képes egyszerű interakcióra, amennyiben a másik személy lassan és világosan beszél és segítőkész.

A felhasználó akkor éri el az A2 szintet, amikor megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információ, vásárlás, helyismeret, állás), vagyis képes

• kommunikálni olyan egyszerű és begyakorolt feladatok során, amikor egyszerű és közvetlen információcserére van szükség ismerős és begyakorolt dolgokra vonatkozóan,

• egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.

A B-szintek azt jelzik, hogy a felhasználó önállóbban tudja használni a nyelvet.

Amikor a nyelvtanuló már B1 szinten képes használni a nyelvet, az azt jelenti, hogy megérti a fontosabb információkat olyan világos, standard szövegekben, amelyek ismert témákról szólnak, és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola, a szabadidő stb. terén, illetve elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során adódik. 

Úgy is mondhatjuk, hogy ő már képes

• egyszerű, összefüggő szöveget alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak,

• leírni élményeket és eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá röviden megindokolni és magyarázni a különböző álláspontokat és terveket.

A B2 szint elérése azt jelzi, hogy a nyelvtanuló Meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Folyamatos és természetes módon olyan szintű normális interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő.

Ennek megfelelően képes 

• világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében

• kifejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat.

A C-szintű felhasználók képzett nyelvhasználóknak minősülnek, amelyen belül a C1 szint azt sugallja, hogy a nyelvhasználó meg tud érteni igényesebb és hosszabb szövegeket a különböző típusú szövegek széles körében, és a rejtett jelentéstartalmakat is érzékeli. Folyamatosan és természetes módon tudja kifejezni magát, anélkül hogy túl sokszor kényszerülne arra, hogy keresse a kifejezéseket. 

C1 szinten a nyelvhasználó képes 

• a nyelvet rugalmasan és hatékonyan használni társasági, tanulmányi és szakmai célokra, 

• világos, jól szerkesztett, részletes szöveget alkotni összetettebb témákban is, és eközben megbízhatóan alkalmazza a szövegszerkesztési mintákat, kötőszavakat és szövegösszekötő elemeket.

Végül a legmagasabb, C2-es szint a következő szintet képviseli az a nyelvhasználó, aki szinte minden hallott vagy olvasott szöveget könnyedén megért.

Ezen a szinten a nyelhasználó képes 

• a különböző beszélt vagy írott forrásokból származó információkat összefoglalni, összefüggően felidézni az érveket és a beszámolókat. 

• természetes módon, nagyon folyékonyan és pontosan kifejezni magát, 

• a jelentések kisebb árnyalatai között is különbséget tenni, még a bonyolultabb helyzetekben is.

A cikk ezen fejezetében inkább egy közvetlenebb hangnemben fogalmazom meg a témával kapcsolatos szubjektív gondolataimat.

A "szubjektív gondolatok" kifejezést pedig a KER-szintekkel szembeni első kritikámként használnám. Bár a KER-szintek valamennyire körvonalazódni látszanak a leírásban, valójában a vizsgáztatótól függ, hogy melyik KER-szintre sorol be valakit.

Ez azt jelenti, hogy az értékelés elfogult lehet, akár akaratlanul is, tehát minden rosszindulatú szándék nélkül. Mindenki a személyes preferenciái alapján értékeli a készségeket, amikor a szókincs használatáról van szó egy írásbeli műben vagy egy szóbeli előadásban.

A KER-szintek leírásai azt ugyanis nem határozzák meg egyértelműen, hogy melyik szót melyik KER-szinthez kell rendelni, ezért még ha egy nyelvhasználó be is épít bizonyos szavakat az írott vagy beszélt nyelvhasználatába, akkor sem lehet minden kétséget kizáróan meghatározni, hogy a szövegben felhasznált szókincse alapján mely szintű nyelvhasználónak minősül.

A nyelvvizsgák célja például a vizsgázók nyelvtudásának ellenőrzése. Amikor valaki vizsgázik, ő tulajdonképpen a vizsgáztatóknak bizonyítja a nyelvtudását, nem pedig saját magának. Ez azonban egy olyan ellenőrzési folyamat, amely felkészülést igényel, és ez a kijelentés felveti a kérdést: 

Hogyan lehetne felkészülni egy nyelvvizsgára, amely a nyelvi készségek szintjét bizonyítaná, ha egy leírás az egyetlen releváns referenciapont, amely annyira homályos, hogy az az adott vizsgáztató személyes olvasata alapján többféleképpen is értelmezhető?

Az olvasás- és hallás utáni megértés készségek felmérése esetében az is sokat segítene, ha a KER szintjei meghatároznák, hogy az egy nyelvben létező több tízezer szó közül mely szavakat kell ismernünk. Ellenkező esetben teljesen lehetetlennek tűnhet megmondani, hogy a vizsgázónak mely szavak jelentését kell ismernie ahhoz, hogy képes legyen megérteni az olvasott vagy hallott szöveget.

A szóhasználat azonban nem az egyetlen olyan szempont, amely túlságosan elvont ahhoz, hogy pártatlanul lehessen értékelni. Annak eldöntése, hogy egy mondatszerkezet alacsonyabb vagy magasabb szintű jártasságot mutat-e, szintén problémákat vet fel. Egy-egy mondatot többféleképpen is meg lehet alkotni, és a leírás alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az, amit a vizsgázó a vizsga során kiválaszt, biztosan eléri-e a szükséges szintet.

Végső soron azt kell eldönteni, hogy a vizsgázó olyan mondatszerkezetet választott-e, amely félreérthetetlenül közvetíti gondolatainak szándékolt jelentését, még akkor is, ha az esetleg nem felel meg a vizsgáztató személyes ízlésének.

A nyelvtan használata az egyetlen olyan meghatározó tényező, amely objektívnek tekinthető. Azért lehet tárgyilagos, mivel a nyelvtani szabályok széles körben elfogadott változatai jól dokumentáltak. Ha egy mondat úgy épül fel, hogy néhány nyelvtani szabályt helytelenül használnak, az egyértelműen megmagyarázható és tényszerű bizonyítékokkal alátámasztható. 

Azt azonban még mindig nem határozta meg senki egyértelműen, hogy mely nyelvtani szabályokat mely KER-szinthez rendeljük. Egyszerűen erre sincsenek általános érvényű szabályok. Az Európa Tanács honlapján van egy dokumentum, a British Council által kidolgozott központi nyilvántartás, amely azonban kategorizálja a nyelvtani szabályokat, és a megfelelő KER-szinthez rendeli őket. Ennek ellenére nem tűnik egyértelműnek, hogy ezt világszerte így ismeri-e és alkalmazza-e minden egyes vizsgáztató. (A kérdéses dokumentum ide kattintva érhető el.)

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a nyelvtani szabályok összetettsége változhat, így alapvetően lehetségesnek tűnik a nyelvtani szabályok kategorizálása nehézségi szintjük szerint. Ez azonban inkább az egyes helyzetek bonyolultságáról árulkodik, nem pedig azok nyelvi nehézségeiről. Minél összetettebb egy helyzet, annál bonyolultabb nyelvtani szabályokra van szükség a róla szóló gondolatok kifejezésére. 

Például a múltbéli megbánásaink kifejezése valóban összetettebb nyelvtani szabályokat igényel, mint a tényszerű információk közlése és a jelenlegi történések meghatározása. Az előbbi azért igényli bonyolultabb nyelvtani szabályok alkalmazását, mert a múltbéli megbánások olyan gondolatok kifejezését jelentik, amelyek valószerűtlenek és elvontak, és ezért ezeket a gondolatokat nagyobb kihívást jelent elképzelni és megérteni, így nem is a mondatszerkezet, hanem maguk a gondolatok közvetítése okozhat nehézséget.

Másrészt, még ha a szókincset és a nyelvtani szabályokat egyértelműen hozzárendelnénk is bizonyos KER-szintekhez, és azokat világszerte ugyanannak a besorolásnak megfelelően alkalmaznánk, ez nem változtatna azon a tényen, hogy a KER-szintek teljesen figyelmen kívül hagyják a kommunikáció és a nyelvhasználat valódi céljait. Ezek lehetnek az élet bizonyos területeinek mindennapos irányítása, amelyek egyébként általában inkább tényalapú és egyszerű verbális kommunikációt igényelnek, de a kommunikáció célja adott helyzetekben lehet a másokkal való kapcsolatteremtés mélyebb érzelmi szinten.

Pontosabban, bármely nyelv valódi céljai többek között a következők lehetnek:

• képesnek lenni arra, hogy megfogalmazzuk szükségleteinket, reményeinket és álmainkat, és képesnek lenni arra, hogy meghallgassuk mások szükségleteit, reményeit és álmait,

• megosztani gondolatainkat és meggyőződéseinket olyan témákról, amelyek érdekelnek minket és/vagy amelyekkel kapcsolatban releváns tapasztalataink vannak, és meghallgatni, hogy a hallgató(k) mit mond(anak) ugyanezekről,

• szavakkal kifejezni érzelmeinket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak, és odafigyelni másokra, amikor az érzéseikről beszélnek,

• elmesélni egy történetet valamiről, ami velünk történt, legyen az boldog vagy szomorú, és meghallgatni, hogy mi történt másokkal,

• a tényszerűen igaz információk állítása és meghallgatása bármilyen témában, amely a beszélgetésben részt vevő személyek számára vagy érdekesek, vagy nem,

• olyan szórakoztató tevékenységekben való részvétel, amelyek bizonyos szintű egy- vagy kétirányú kommunikációt igényelnek, mint például dalszöveggel rendelkező dalok meghallgatása, film vagy tévéműsor nézése, hírek olvasása, színházba járás, társasjátékok stb.

• kérések és utasítások megfogalmazása és teljesítése a munkahelyünkön

• a hétköznapi kötelességeink és tevékenységeink intézése, mint például orvoshoz járás, étteremben való étkezés, bevásárlás stb.

Bár a lista talán nem kimerítő, mégis számos olyan valós helyzetet mutat be, amikor a nyelvet arra használjuk, hogy más emberi lényekkel valamilyen formában verbálisan kommunikáljunk.

A fent említett nyelvi célok eléréséhez azonban kihívást jelent meghatározni, hogy pontosan milyen szavakat és nyelvtani szabályokat kellene használni a rendelkezésre álló változatos szógyűjteményből a beszéd- és íráskészséget felmérő feladatok során, és azt is ugyancsak nehéz eldönteni, hogy milyen szavakat és nyelvtani szabályokat kell ismerni ahhoz, hogy az olvasáskészség és hallás utáni megértés feladatokat sikeresen tudjuk megoldani.

Ebből kifolyólag a KER-szintek teljesen figyelmen kívül hagyják a valós élet összetettségét, amikor akár a szókincsről, akár a nyelvtanról van szó.

Az emberek például nem a nyelvtani szabályokat választják ki, amikor ki akarják fejezni a gondolataikat. Éppen fordítva van. Vannak gondolataik, amelyeket át akarnak adni másoknak, és ezekhez a gondolatokhoz választják ki a szükséges nyelvtani szabályokat, és ezt néha tudatosan, máskor pedig önkéntelenül teszik. 

Emellett az emberek többségének megvan a saját szókészlete, amelyhez személyes preferenciái alapján nyúl. Vannak azonban olyan szavak, amelyek "túlhasználtnak" számítanak, mert a mindennapi életben gyakrabban fordulnak elő. Például a " szép" szó az egyik, amelyik ebbe a kategóriába sorolható, míg a "lenyűgöző" és a "gyönyörű" és a "vonzó" szó magasabb szintű KER-szintnek felel meg, nem egyértelműen meghatározva, hogy mely KER-szinteken, de magasabb szintűnek tekintjük őket. Lenne is egy költői kérdésem ezzel kapcsolatban.

Miért jelentik a ritkább szavak azt, hogy valaki magasabb szinten használ egy nyelvet? Ha egy szó nem túl gyakori, az azt jelenti, hogy az emberek kevésbé használják, ami pedig azt jelenti, hogy kevesebb ember tudja azonos szinten értelmezni, mint egy megszokottabb szinonimát.

Azt gondolnánk, hogy a nyelvnek olyan eszköznek kellene lennie, amely arra hivatott, hogy közelebb hozza az embereket egymáshoz, ugyanakkor a KER-szintek azt sugallják, hogy minél kevesebben képesek egy adott személynek a gondolatait megérteni, a szóban forgó nehezen megérthető beszélő annál kiválóbb nyelvhasználónak számít.

Azt is gondolhatjuk, hogy ha az emberek képzettebbek lennének, az lehetővé tenné számukra, hogy megismerkedjenek a ma kevésbé elterjedt szavakkal, azonban a történelem nagyon jól bizonyítja, hogy nem igazán működik az, amikor néhány nyelvész megpróbálja erőszakkal és végül mégis sikertelenül megváltoztatni azt, ahogyan a nyelvhasználók többsége használ egy nyelvet. Ehelyett a nyelv fejlődésének megvan a maga természetes folyamata. Tömegeket kényszeríteni arra, hogy kövessék pár ember elképzelését arról, hogy hogyan kellene használni a nyelvet nem tűnik életképes megoldásnak.

Ellenérv lehet, hogy a nyelvvizsgát szervezők, a nyelvtanárok és a könyvkiadók mindent megtesznek a KER szintjeinek tisztázása érdekében. Nyelvtanulási anyagaik segíthetnek ebben, hiszen feltüntetik, hogy a nyelvvizsgadolgozat szövegeiben valószínűleg milyen szavak és nyelvtani szabályok fognak szerepelni, és olyan szó- vagy nyelvtani szabálylistákat készítenek, amelyek egyértelműen hozzárendelik a szavakat és nyelvtani szabályokat bizonyos KER-szintekhez.

Azonban ezek is csak szubjektív nézeteken alapulnak, így máris visszakerültünk a kiindulóponthoz. Még ha a nyelvvizsgaszervező intézmény ki is ad egy példányt a saját típusú nyelvvizsgájáról, előfordulhat, hogy a könyvnek más szerzői vannak, mint akik egy aktuális nyelvvizsga feladatsorát összeállítják. Nem azt állítom, hogy figyelmen kívül hagyják a saját kiadványuk tartalmát, csupán arra kívánok utalni, hogy irreális, hogy egy ember például egy több ezer szóból álló lista alapján hozzon létre szövegeket a nyelvvizsga-feladatok elkészítése során.

Továbbá, még ha azt is feltételezzük, hogy lehetséges a feladatokban használt szavak listája alapján feladatsorokat összeállítani, az csak azt bizonyítja, hogy a vizsgázó megfelel néhány ember nyelvről alkotott véleményének, és ha más típusú nyelvvizsgát írna, lehet, hogy más lenne az eredmény.

Másrészt a nyelvvizsgatípusok között lehetnek átfedések az elvárások tekintetében. Nincsenek egyetemes szabályok az egyén nyelvtudásának értékelésére, hanem, ahogy fentebb említettem, a nyelvvizsgák a saját egyedi, egységesített értékelési szempontrendszerre támaszkodnak. Ezeknek ugyan objektíven és igazságosan kellene felmérniük a vizsgázók nyelvi készségeinek szintjét, mégis, ez az egyetlen dolog, amit ezek a szempontrendszerek nem képesek teljesíteni.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a valós életnek vannak olyan elemei, amelyekhez két embernek sokkal jobban kellene ismernie egymást ahhoz, hogy képesek legyenek információkat megosztani magukról. Egy szóbeli nyelvvizsga során senki nem fog kitárulkozni, megosztva a legmélyebb gondolatait, függetlenül attól, hogy mennyire ismeri a nyelvtani szabályokat és milyen széles szókinccsel rendelkezik.

Éppen ezért a legtöbb nyelvvizsga természetesen közhelyekről és az egyén számára lényegtelen információk átadásáról szól. Ezt nem nevezném valódi kommunikációnak. Ezért érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy a kommunikáció az ember lelkivilágáról szól, nem kizárólag szavakról és nyelvtani szabályokról, általános megfigyelésekről és túlhasznált, eredeti gondolatokat nélkülöző véleményekről.

A cikkben, különösen az utolsó néhány bekezdésben bemutatott érvek alapján úgy tűnhet, hogy ezek a kritikus szavak a nyelvvizsgákra irányulnak, nem pedig a magára a Közös Európai Referenciakeretre. Bár ezek a témák valóban több szempontból is összefonódnak, az okokat, hogy miért nem tükrözik a nyelvvizsgák a valós életet, egy másik cikkben tárgyalom, amely ide kattintva  érhető el.

A cikk befejezése előtt már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul. A KER skáláján vajon melyik szintre lehetne besorolni a cikkemet? Hogy őszinte legyek, nem érdekel, amíg Te, az olvasóm, megérted az összes benne lévő gondolatomat, és élénk vitát folytathatunk a témáról. Egy olyan beszélgetést, amelyet mindketten élvezhetünk, mert erről szól a verbális emberi társalgás.

Őszintén hiszem, hogy az élet olyan összetett területeit, mint a kommunikáció, nem lehet teljesen szabályozni, és innen ered a KER-szintek működésképtelensége. Amikor egymás nyelvi készségeinek értékeléséről van szó, arra kellene összpontosítanunk, hogy megismerjük azt a személyt, akit értékelünk, ahelyett, hogy egy szabványosított ellenőrzőlista rovatainak kipipálására összpontosítanánk.