E cikk fő célja, hogy érveket sorakoztasson fel a nyelvtani ismeretek meglétének szükségessége mellett. Eközben a cikk számos okot is bemutat arra vonatkozóan, hogy sok nyelvtanuló miért tartja gyakran a nyelvtant jelentéktelen tényezőnek az idegennyelv-tanulás során.

Sokak szilárd meggyőződése ellenére a nyelvtan, egyébként a szókinccsel egyetemben, a nyelv alapjait képezi. Mindazon szunnyadó negatív érzelmek miatt, amelyeket a nyelvtan felébreszthet, a nyelvtanulók gyakran megpróbálják azt elkerülni, remélve, hogy megússzák, hogy foglalkozni kelljen vele, miközben mégis magas szintű nyelvtudásra vágynak.

A nyelvtan olyan egyetemes jelrendszer, amelyben az emberek akaratlanul is egyetértenek. Minden nyelv nyelvtanában vannak olyan elemek, amelyek az élet bizonyos körülményeit és helyzeteit hivatottak érzékeltetni. Az angolban például akkor tudjuk, hogy a másik a szokásairól beszél, ha az egyszerű jelen idő mondatszerkezetét használja. 

Ennek az elméletnek a szemléltetésére nézzünk meg egy példamondatot. 

“How often does your brother come home from university?”

A "does" segédige és a "come" cselekvés úgynevezett alapalakjának párosa testesíti meg azt a gondolatot, hogy valaki egy szokásszerű cselekvést végez, amelyet a cselekvő újból és újból, bizonyos időközönként újra és újra megtesz. A példamondat valakinek a bátyjának a szokásáról tesz fel kérdést. Pontosabban a szokás gyakoriságára kérdez rá a hazalátogatásaival kapcsolatban, mivel a srác egyetemi hallgató, aki feltehetően valahol messze tanul.

Sajnos vannak olyan nyelvtani szabályok egy nyelvben, amelyeknek valójában nincsen céljuk. Ha ezek nem lennének a nyelv részei, a beszélő mondata akkor is teljesen érthető lenne, félreértések nélkül.

Például az egyszerű jelen igeidő használatakor a "does" segédige feleslegesnek tűnhet, amikor egy harmadik személyről beszélünk. Mindenki tökéletesen megértené, ha valaki azt mondaná, 

 “How often do your brother come home from university?” 

A "do" lehetne az egyetlen segédige, amelyet az ige alapalakjával párosítunk, és még így is megkülönböztethető lenne minden más mondatszerkezettől. A "does" segédigeként való használata azonban az egyszerű jelen igeidőben szokás maradt, és ezt a szabályt kell követni, akár egyetértenek az egyes nyelvhasználók a hasznosságával, akár nem.

Fontos kiemelni, hogy bár a nyelvtan egy egyetemes szabályrendszer, egyes emberek bizonyos nyelvtani szabályokat másoktól eltérően alkalmaznak. Egyesek például azt mondanák, hogy

 “None of my problems is your concern.”

Mások számára azonban a következő mondat ismerősebben és helyesebben hangzana:

“None of my problems are your concern.”

Az előbbi mondat használatakor a "none" egyes számú alanyként szerepel, amely azt jelenti, hogy csak egy személy vagy dolog végzi a cselekvést. Eközben az utóbbi mondatban a "none" többes számú alanynak számít. Az első lehetőség gyakoribb a brit angolban, a második pedig az amerikai angolban. A brit angol például arra alapozza a szabályt, hogy a "none" szó a "not one" kifejezésből származik, amely egyes számú alanynak számít, mivel a mondat szereplője csak egy személy vagy dolog. 

Ezzel szemben az amerikai angol a "none"-t többes számú alanyként kezeli, mivel azok a mondatok, amelyekben a "none" az alany, általában nem egy, hanem több emberre vagy dologra vonatkoznak. A példamondatban a beszélő több problémáról beszél, és ezen több probléma közül nincs egy sem, amely a hallgatóságot érintené.

Következésképpen, a mondatainkban elkövetett nyelvtani hibák nem feltétlenül eredményeznek olyan mondatokat, amelyeknek ne lenne maradéktalanul értelme. Ezért a nyelvtani helyesség nem az egyetlen meghatározó tényező, amely hozzájárul a kommunikációs céljaink eléréséhez. Bár a nyelvtani szabályok, sőt azok különböző változatainak ismerete megkönnyítheti a megértést, más tényezőktől is függ, hogy a hallgatóval képesek vagyunk-e megértetni az általunk közvetíteni kívánt üzenetet. Különösen akkor, ha egy mondatban a kulcsszavakra összpontosítunk, és a közvetíteni kívánt üzenet nem egy túlságosan összetett gondolat.

Különösen lényeges felismerni azt a tényt, hogy a hallgató személyes ízlésétől, valamint a beszélő és a hallgató közötti kapcsolattól is függ, hogy a hallgató elfogadja-e a szegényes nyelvhelyességi kifejezésmódokat. Míg egyesek elsődleges célja, hogy minden szükséges információt megkapjanak, még ha azok nem is nyelvtanilag helyes és széles szókincsű mondatokba csomagoltak is, addig másoknak a kommunikációról éppen ezzel ellentétes elképzelésük van. Mindez a beszélő és a hallgató közötti szituáció milyenségétől is függ. Vannak olyan esetek, amikor a nyelvtani helyesség kulcsfontosságúnak tűnik, máskor viszont ez a résztvevők egyikének sem a legfőbb szempontja.

Továbbá, mivel az emberek távolról sem tökéletesek, így a nyelvtani hibák az emberi kommunikáció természetes összetevői, még az anyanyelv használata során is. A legcsekélyebb szándék nélkül is előfordul időnként, hogy egy-egy mondat helytelenül képződik meg és hangzik el akár írásban, akár szóban, még akkor is, ha valaki mélyreható szakértelemmel rendelkezik a nyelvvel kapcsolatban.

Mivel nekem, a szerzőnek nem az angol az anyanyelvem, meglehet, hogy hibázom, sőt, bizonyára hibázom is, miközben ezt a cikket írom. Egy több ezer szóból álló cikk megírása azonban még akkor sem menne nyelvtani hibák és helyesírási hibák nélkül, ha az angol lenne az anyanyelvem. 

Nem áll szándékomban hibákat elkövetni. Minden lelki erőmmel igyekszem elkerülni őket, azonban emberként ez a legtöbb, amit tehetek. Már régen túltettem magam azon, hogy szorongjak és szörnyen érezzem magam a hibák miatt, amelyeknek sem tudatában nem vagyok, és ennél alaposabban nem is tudom szabályozni őket. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden óvintézkedést megtettem, amelyet ebben a cikkben magam is ajánlok, hogy csökkentsem a hibák elkövetésének lehetőségét.

A nyelv elemeihez és funkcióihoz nagyon hasonlóan az emberek megalkották a közlekedési szabályokat, hogy a közlekedők biztonságban legyenek, miközben autójukkal az utakon közlekednek. Ezek a szabályok szintén egyezményes jelekből állnak, és e jelek használata biztonságot nyújt a forgalom minden egyes tagja számára. Ahhoz azonban, hogy a "nyelvtani" szabálykészlet létezésének legyen értelme, a forgalom minden tagjának tudatában kell lennie ezeknek a szabályoknak, és legjobb tudása szerint kell alkalmaznia azokat.

Ellenkező esetben balesetek történhetnek, és emberek sérülhetnek meg. Bár a forgalomban egy-két szabályt véletlenül rosszul alkalmazó sofőr tevékenysége nem vezet minden esetben balesethez, mégis tanácsos óvatosnak lenni, és a járművezetés során minden létező szabályt betartani. Szerencsére egy nyelvtani szabály helytelen alkalmazása nem feltétlenül jár azzal, hogy a beszélő vagy más emberek bármilyen módon megsérülnek. Ennek ellenére célszerű törekedni arra, hogy a lehető legpontosabbak legyünk, amikor a közösség tagjaival való kommunikációról van szó.

Számos okot fel lehet sorolni arra, hogy a nyelvtanulók miért vágynak arra, hogy megszabaduljanak a nyelvtantól, és miért érvelnek a nyelvtan szükségességének megkérdőjelezhetősége mellett. Azonban rengeteg oka van annak, hogy a nyelvtan miért elkerülhetetlen eleme a folyékony és hatékony kommunikációnak. Olyan kommunikációnak, amely segíthet a beszélőnek, hogy a többi ember pontosan ugyanazt az információt ragadja meg, amelyet ő közvetíteni szeretne.

Az egyik elsődleges oka annak, hogy a nyelvtan biztosan nem nyerne közkedveltségi díjat, hogy a legtöbb ember számára nem éppen a legizgalmasabb, legélvezetesebb és legüdítőbb téma. Mindeközben az emberek elsődleges célja az életben az, hogy a lehető legtöbbet szórakozzanak. Ráadásul a nyelvtan nem is csak a gyakorlatról szól, hiszen számos elméleti összetevője is van. 

Hogy tisztázzuk és gyakorlatiasabbá tegyük ezt a gondolatot, a nyelvtan tanulása rengeteg ülőmunkát igényel, a nyelvtani szabályok és példamondatok tanulmányozását és elemzését. Mindezt egy másik ember társaságában vagy anélkül. Egy másik ember jelenléte hasznos lehet, amikor elmagyarázza a nyelvtani szabályokat, azonban önálló tanulásra is szükség van, amikor a nyelvtanuló egyedül gondolja végig a nyelvtani szabályokat.

Továbbá, még ha vannak is gyakorlati nyelvtani feladatok, amelyeket a nyelvtanulók a tanulás során tanult elméletek alkalmazásával végeznek el, az önálló nyelvtanulás során korlátozott a mozgás, a beszélgetés és az emberekkel való érintkezés. Egyesek pedig fárasztónak, sőt kifejezetten motivációcsökkentőnek találhatják ezt a folyamatot.

A nyelvtan iránti nagyfokú lelkesedés hiányának további oka, hogy az idegen nyelv nyelvtanának megértéséhez előzetes ismeretekre van szükség a nyelvtanuló anyanyelvének nyelvtanáról, amely a nyelvtanulók egy részének nem áll rendelkezésére. Ha ez egy nyelvtanuló esetében valóban így igaz, nem meglepő, hogy számára nem túl sok nyelvtani szabálynak van értelme, és nehezen boldogul a nyelvtan elsajátításával.

Mivel a nyelvtanuló nem ismeri az anyanyelvének nyelvtani szabályait, előfordulhat, hogy az idegen nyelv nyelvtani szabályairól szóló tananyag nagy részét soha nem érti meg. A megértés eléréséhez az érintett nyelvtanulónak először is fel kell mérnie, hogy anyanyelvi beszélőtársai, sőt ő maga is miért úgy építi fel a mondatokat, ahogyan az anyanyelvét használja. Annak megértése, hogy a mondatokat hogyan lehet más szavakkal értelmezni, mégis ugyanazt a jelentéstartalmat előállítani, alapvető lépés ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani az anyanyelv és a tanult idegen nyelv nyelvtanát. Két legyet ütni egy csapásra azonban ebben az esetben megvalósítható. Az anyanyelv és a tanult idegen nyelv nyelvtanának egyidejű megismerése észszerű lépés, még akkor is, ha ez még mindig több időt vesz igénybe ahhoz a helyzethez képest, amikor a nyelvtanuló már előzetesen megismerkedett az anyanyelvének nyelvtani szabályaival.

Mindazonáltal, feltételezve, hogy a nyelvtanuló az anyanyelve nyelvtani szabályait már ismeri, nem titok, hogy az idegen nyelv nyelvtani ismereteinek elsajátítása így is időbe telik, és a részletekbe való elmélyülés néha még zavarosabbá teszi a nyelvtant, ahelyett, hogy kevésbé bonyolulttá tenné azt. Azonban előbb-utóbb a nyelvtanuló eléri a töréspontot, amikor végre képes átlátni, hogyan is függ össze minden nyelvtani szabály egy nyelvben, és hogy a nyelvtan egyfajta rendszerszerű mintázatot követ, amelyben minden az ok-okozatról szól. Amikor ennek felismerése bekövetkezik, az önbizalom átveszi a hatalmat a kétségek felett, és a nyelvtanuló végre elmondhatja magáról, hogy képes a gondolatait szorongás érzése nélkül átadni és mások gondolatait megérteni.

Mivel a nyelvtan tanulása azt jelenti, hogy az ember olyan mondatszerkezetekre összpontosít, amelyeket az anyanyelve is használ, vagy bizonyos esetekben egyáltalán nem használ, de a lényeg az, hogy a nyelvtanulónak pontosan meg kell határoznia az anyanyelve és a tanult idegen nyelv nyelvtana közötti hasonlóságokat és különbségeket, hogy azokat aprólékosan megfigyelhesse és elemezhesse. 

Például az angolban és a magyarban is lehet középfokú és felsőfokú mellékneveket képezni, és ehhez megvannak azok a bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani ahhoz, hogy ezt elérjük. Tegyük fel, hogy egy magyar anyanyelvű ember szeretne megtanulni angolul beszélni. Megtanulja az alapfokú melléknévből a középfokú melléknevek képzésének szabályait. Aztán megtanulja, hogy milyen nyelvtani elemek szükségesek ahhoz, hogy összehasonlító mondatokat tudjon szerkeszteni.  (Feltételezve, hogy a nyelvtanuló már rendelkezik azzal a háttértudással, amely alapján képes meghatározni, hogy mi is az a melléknév és milyen szerepei vannak a nyelvben.)

Ha azonban egy magyar anyanyelvű nyelvtanuló nincs tudatában annak, hogy léteznek az "as + alapfokú melléknév + as" vagy a "középfokú melléknév + than" szerkezetek, és hogy ezek megfelelnek az "olyan / annyira + alapfokú melléknév + mint" és a "középfokú melléknév + mint" magyar mondatszerkezeteknek, akkor szinte lehetetlennek tűnhet, hogy az adott nyelvtanuló valaha is nyelvtanilag helyes összehasonlító mondatokat képezzen meg.

Persze az idegennyelv-tanulás közvetítő nyelv nélkül is megvalósítható, azonban a nyelvtan csak idegen nyelven keresztül történő elsajátítása esetén több félreértés forrása lehet, mintha közvetítő nyelvet használnánk. A közvetítő nyelv az a nyelv, amelyet a nyelvtani szabályok megértéséhez és a szókincs átültetéséhez használunk a szavak és kifejezések megértése érdekében, elsősorban a nyelvtanulásunk kezdetén. A közvetítő nyelv nyilvánvalóan az ember anyanyelve, amikor az első idegen nyelvét kezdi tanulni. Amikor egy nyelvtanuló a második idegen nyelvét kezdi elsajátítani, akkor az elsőként megtanult idegen nyelve is lehet a közvetítő nyelv, ha abban olyan magas szintű nyelvtudást ért el, amely alkalmassá teszi arra, hogy ezt a célt szolgálja.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy nem minden angol mondatszerkezetnek van magyar megfelelője. Például az angol nyelvtan használatakor, informális módon, mondhatjuk azt, hogy, 

“I was gonna tell you that, but I was afraid you were gonna 

freak out.” 

A magyar nyelvtan azonban nem képes megragadni az "I was gonna tell" árnyalatát, ehelyett a magyar nyelvtan által kínált lehetőségek alapján mondhatjuk például, hogy "Akartam", "Szándékomban állt" vagy "Terveztem."

Ugyanakkor, még ha minden egyes nyelvtani szabályt alaposan kielemeztünk, még ha a nyelvtanuló az anyanyelvének és a tanult idegen nyelvének logikáját teljes mértékben megértette is, mindez nem jelenti azt, hogy a nyelvtanuló minden egyes mondatszerkezetet azonnal használni tud. Ezért az aktív nyelvhasználat is kulcsfontosságú az idegen nyelv elsajátításában, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a nyelvtanuló automatizálja az aktuális helyzetre tökéletes nyelvtani szabály és mondatszerkezet megtalálásának folyamatát.

A XXI. században az aktív nyelvhasználat azzal kezdődik, hogy a nyelvtanuló az általa kedvelt filmekben és sorozatokban megfigyeli a nyelvtani szabályokat. Létfontosságú, hogy olyan filmeket és sorozatokat válasszunk, amelyek illeszkednek a személyiségünkhöz, mert az emberek általában hatékonyabban képesek megjegyezni bármit is, ha olyan közegből érkezik az információ, amely szórakozató a számukra. (Néhány a legnépszerűbb streaming szolgáltatások közül, amelyeket filmek és tévéműsorok megtekintésére használhatunk: Netflix, Max, Amazon Prime és Disney+).

Érdemes azt is megjegyezni, hogy az audiovizuális tartalmak jelenléte olyan valós életet tükröző helyzetet teremt, amelyben az emberek nemcsak abból szereznek információt, amit hallanak, hanem abból is, amit látnak, és fordítva.

A filmeket és tévéműsorokat ajánlott feliratozással nézni. Még ez sem jelenti azt, hogy a nyelvtanulók azonnal minden egyes mondatot megértenek. Előfordul, hogy az emberek akkor sem értenek minden mondatot, amikor az anyanyelvükön néznek egy filmet. Vannak olyan esetek filmnézés közben, amikor az egyik néző megkérdezi a másikat: "Mit is mondott?"

Ezért is lenne butaság, ha valaki elvárná magától, hogy minden egyes mondatot megértsen. A tanult idegen nyelv feliratainak használata azonban segíthet a nyelvtani szabályok és mondatszerkezetek tudatos megfigyelésében. Emellett célszerű az aktuális filmet vagy tévéműsort megállítani, egy picit visszatekerni, meghallgatni és újra és újra elolvasni a nem teljesen tiszta mondatokat. 

A tanulási folyamat része, hogy az ember nem hagyja, hogy néhány nem teljesen megértett mondat megzavarja őt céljai elérésében. Az olyan mondatok elengedése vagy azokon való továbblépés, amelyeket nem tudunk megérteni, alapvető fontosságú, különösen akkor, ha ez egy nyelvtani szabályból eredő akadály miatt van. Ez nem jelenti azt, hogy az ember soha nem fogja megérteni azt a bizonyos mondatot, amit egyszer nehezen értett meg. Sőt, előfordulhat, hogy ugyanannak a mondatnak később teljesen értelme lesz, ami pedig igen motiváló lehet, hogy az ember tovább folytassa a nyelvtanulást, hiszen ilyenkor a nyelvtanuló a fejlődés érzését tapasztalja meg magán. Éppen ezért tanácsos hónapokkal később még egyszer megnézni ugyanazokat a filmeket és tévéműsorokat.

Ha a szókincsről van szó, az már egy egészen más szempont. Számos hasznos online szótár vagy fordító található az interneten. Például a DeepL biztosan olyan, amely még a nyelvtani szabályokat is többnyire megőrzi, amikor a szoftver a dolgát végzi. (Mint a cikk szerzője, itt ellent kell mondanom magamnak. A DeepL például egy olyan eszköz, amely segít lefordítani azokat a mondatokat, amelyeket nem értünk, amikor filmet vagy sorozatot nézünk. Nem feltétlenül segít megtalálni azt a nyelvtani szabályt, amelyet a mondat használ, azonban a szoftver megmondja a felhasználójának, hogy mit jelent a mondat az anyanyelvén. Így a fordító leszűkítheti azoknak a mondatoknak a körét, amelyeket el kell engednünk azért, mert nem értjük őket).  

Mindazonáltal, egy nyelvben több tízezer szó van, és szinte lehetetlen mindegyiket ismerni. Azok, amelyeket gyakran használnak egy nyelvben, és amelyek ismerete létfontosságú, előbb-utóbb úgyis megragadnak, nos, főként azért, mert gyakran előfordulnak.

Éppen ezért a filmek és sorozatok megtekintése hozzájárul a szókincs széles körű fejlesztéséhez is, több ezer új szóval, kifejezéssel és szófordulattal, még olyan idiómákkal is, amelyek a mindennapi használatban gyakoriak lehetnek, de szó szerinti változatukban nem fordíthatók le az anyanyelvünkre. Mégis, egy-egy ilyen kifejezés jelentése kikövetkeztethető a szövegkörnyezetből és abból a nagy mennyiségű háttérinformációból, amellyel már rendelkezünk a cselekményről, a konkrét szituációról, a szereplőkről, valamint azok természetéről és szándékairól.

A filmek és tévéműsorok feliratozással történő megtekintése hozzájárul az olvasási és hallási készség fejlesztéséhez, ez azonban csak az első lépés az aktív nyelvhasználóvá váláshoz. Az is hozzátartozik a munkához, hogy a filmek és sorozatok nézése során szerzett bölcsességet felhasználjuk a másokkal való kommunikáció során, amikor gondolatokat építünk fel beszédben vagy írásban. 

Ráadásul az utóbbit nem feltétlenül kell másokkal együtt megtenni, amíg az ember nem érzi, hogy készen állna arra, hogy megtegye. A XXI. században a mesterséges intelligencia, pontosabban a nagy nyelvi modellek képesek arra, hogy megállapítsák, hogy egy nyelvtanuló által szerkesztett szöveg nyelvtanilag helyes-e, bár fontos szem előtt tartani, hogy ezeknek a szoftvereknek is megvannak a maga korlátaik. (Nagy nyelvi modellek például az OpenAI ChatGPT-je, a Google Bard nevezetű és a Microsoft Bing elnevezésű modellje.)

Emellett, még ha sokak számára kínosan is hangzik, az önmagunkban való beszélgetés hasznos módszer a beszédkészség fejlesztésére. Ha valaki otthon hangosan kimondja a gondolatait, miközben senki sem hallja, az segíthet megszüntetni azokat a gátlásokat, amelyek visszatartják a nyelvtanulót attól, hogy később másokkal beszélgessen. Ez egyébként akkor is működik, ha az anyanyelvünkön való szóbeli kommunikáció fejlesztéséről van szó.

Az összes ok közül a nyelvtan elsősorban azért szükséges az idegen nyelv használatához, mert a nyelvtani szabályok elsajátítása még mindig a leghatékonyabb módja annak, hogy egy idegen nyelvet a lehető legmagasabb szinten elsajátítsunk. Ugyan még így is elképesztően időigényes, azonban a célzott nyelvtani tanórák vezetnek a leggyorsabban a végső győzelemhez.

Az idegen nyelv tudatos tanulása azt jelenti, hogy a nyelvtanulóknak van egy jól szervezett tervük, amelyet követnek céljaik elérése érdekében. 

A nyelvtan elsajátítása, a kifejezetten nyelvtanulók számára kiadott szórakoztató irodalom olvasása, a feliratos filmek és sorozatok megtekintése streaming oldalakon, a nagy nyelvi modellek használata a szövegalkotáshoz, a magunkban való beszélgetés, a másokkal való csevegés, a levelek, cikkek, kritikák, stb. írása életképes tanulási tervnek tűnik. Mindez azonban a nyelvtani szabályok tanulmányozásával és megértésével kezdődik, mind az anyanyelvünkön, mind a a tanult idegen nyelven.

Az itt elmondottak ellenére az első ellenérv a nyelvtan szükségessége kapcsán az, hogy a nyelvtani ismeretek hiánya nem akadályozza meg a gyermekeket abban, hogy teljes mértékben megtanulják az anyanyelvüket.

Bár ezt az érvet nem lehet kihívások nélkül megcáfolni, az is igaz, hogy évekbe telik, mire a gyerekek beszélni kezdenek. Gondoljunk itt egészen pontosan arra, hogy milyen hosszú időbe telik egy anyanyelvi beszélő számára, hogy teljes mondatokat tanuljon meg kimondani, méghozzá úgy, hogy csak néhány nyelvtani vagy kiejtési hibát vét itt-ott.

Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezek a gyerekek egész életüket olyan emberek között töltik, akik az anyanyelvükön beszélnek velük. Eközben a legtöbb nyelvtanuló gyermekkorában az iskolában vagy később, felnőttként kezdi el tanulni az első idegen nyelvét, nyelvtanár segítségével vagy anélkül, és hetente körülbelül egy-öt órát szentel arra, hogy a folyékony nyelvtudás felé vezető úton haladjon.

Mondanom sem kell, hogy ez az idő távolról sem elegendő ahhoz, hogy egy idegen nyelv magas szintű elsajátításához, még akkor sem, ha valaki egy évtizeden át jár nyelvórákra. Egy anyanyelvi beszélő tudatalattijában mélyen beágyazódott az összes megszokott szófordulat, a mondatalkotás összes módszere, sőt a nyelv mögött meghúzódó kulturális szokások is. Éppen ezért jelenthet jelentős kihívást felváltani ezeket egy teljesen más világnézettel vagy teret engedni egy teljesen újnak. Ez ugyanis nagyfokú nyitottságot igényel a nyelvtanuló részéről. A nyelvtanuló ilyenkor arra kényszerül, hogy eldobja az összes hiedelmét, amikor egy közismert mondás az idegen nyelvükön teljesen másképpen hangzik, semmilyen értelmet sem nyerve a számára. Talán hasznos azonban hozzátenni, hogy a két nyelvben fellelhető kifejezések eltérésének nem sok köze van a nyelvtanhoz, inkább az eltérő szókincsről van szó ebben az esetben.

Mindazonáltal, tegyük fel, hogy valaki felnőttkorában külföldre költözik anélkül, hogy bármilyen előzetes ismerete lenne arról a nyelvről, amelyet tanulni készül, és ideje nagy részét anyanyelvi beszélők között tölti, hallgatja őket beszélgetni, mások megpróbálnak szavakat, kifejezéseket, szófordulatokat magyarázni neki. Ilyen estben fennáll a lehetősége annak, hogy hosszú idő után úgy tud majd beszélgetni, mintha anyanyelvi beszélő lenne, még akkor is, ha soha nem tanult nyelvtani szabályokat, és ezért nem is próbált meg egyenértékű nyelvtani szabályokat találni az anyanyelvében. Hogy ezzel a módszerrel nagyobb vagy kisebb mértékű lesz-e a küzdelem a magas szintű nyelvtudásért, az a nyelvtanuló gondolkodásmódjától függ.

Egy másik megfontolandó szempont, hogy számos embernek nincs türelme olyan környezetben tartózkodni, ahol nem értik meg őket gyorsan, és ez ebben az esetben mind a nyelvtanulókra, mind az anyanyelvi beszélőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az anyanyelvi beszélők a saját hazájukban nem biztos, hogy szívesen érintkeznek olyanokkal, akikkel nem tudnak azonnal hatékonyan kommunikálni, még ha a hazájukban élő nem anyanyelvi beszélőknek szívesen segítenek is. Másrészt a legtöbb nyelvtanuló is elveszítheti az érdeklődését a anyanyelvi beszélő iránt, akivel éppen bszélget, ha nem tudja megérteni, mit mond.

Nem tekinthető udvariatlanságnak elkerülni azokat az embereket, akiknek a gondolatait nem tudjuk megérteni; egyszerűen így működik az emberi természet. Senki sem szeretne olyan barátokat, akikkel semmilyen közös pont nincs, és ez teljesen érthető is. Hogyan is lehetne bármi közös két emberben anélkül, hogy képesek lennének érdemi párbeszédet folytatni egymással? Hogyan tudna valaki együtt dolgozni a másikkal, vagy bármilyen tevékenységet együtt végezni anélkül, hogy képesek lennének megérteni egymás mély gondolatait? Ezért arra a következtetésre juthatunk, hogy az anyanyelvi beszélőkkel való érintkezés révén a nulláról elindulni nem feltétlenül a célravezető út, ha idegennyelv-tanulásról van szó.

A legtöbb érv, amely szerint a nyelvtan elhanyagolható a nyelvtanulás folyamatában, arra a gyakori jelenségre is épül, amely szerint amikor a családok külföldre költöznek, és gyermekeik elkezdenek iskolába járni, gyakran elég gyorsan elsajátítják az idegen nyelvet, amelyet az iskolában használnak. 

Ezek a gyerekek minden munkanapon órákon át tanórákon ülnek, házi feladatot készítenek, és a tanult idegen nyelven történik az osztályozásuk is. Nem sokkal később már rendelkeznek olyan alapokkal, amelyekkel ki tudják fejezni magukat, így sokkal kisebb kihívást jelent számukra, hogy barátokat találjanak, akikkel elbeszélgethetnek és együtt is lóghatnak. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek röviddel az új országba való megérkezésük után ébren töltött óráik legalább 50%-ában gyakorolják az adott idegen nyelvet.

Továbbá, a 6 és 14 év közötti gyerekeknek nem indulnak olyan hátrányokkal, mint a felnőttek. A felnőttekhez képest a legtöbb országban, ahová a szülők esetleg elköltöztethetik gyermekeiket, az iskola kötelező a gyermekek számára, így még ha ez erős érvnek is hangzik, nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekeket a törvények erejével kényszerítik az oktatásban való részvételre. A felnőttek azonban nem élvezik ugyanennek a kényszernek az örömét. Vannak választási lehetőségeik, és ha a felnőttek szabadon választhatják meg a munkahelyet, akkor hajlamosak olyan munkahelyet választani, ahol az idegen nyelv ismerete kevésbé vagy egyáltalán nem feltétel.

Emellett a gyerekeknek nincsenek olyan szavak, kifejezések és szófordulatok, amelyek a tudatalattijukban mélyen megragadtak volna és emiatt ösztönösen ragaszkodnának ezekhez. Ezért az idegen nyelvhez való hozzáállásuk természetesen sokkal befogadóbb, mint a felnőtteké.

A választott második nyelv nyelvtanának el nem sajátítása szinte lehetetlenné teheti a nyelvtanuló számára, hogy olyan mondatokat alkosson, amelyek haladó készségszintű kommunikációs eszközöknek tekinthetők. 

Még ha a nyelvtudásban jelentős javulás is következik be, az nem olyan időkeretben történik, amelyet bármely nyelvtanuló vonzónak találna, éppen ezért a nyelvtanulás megkezdésekor tanácsos az idegen nyelv nyelvtanában elmerülni. 

Ez azért előnyös, mert ez a legkevésbé időigényes módszer, és a legtöbb nyelvtanulónak nincs annyi szabadideje, amennyit a tanulásra kellene szánnia, mivel meg akarja tartani a munka és a magánélet egyensúlyát, és ez teljesen érthető.

Az anyanyelv és a tanult idegen nyelv közötti különbségek felismerése még mindig a legkevesebb időt igénylő módszer, még akkor is, ha Rómát nem lehet egy nap alatt megépíteni, vagyis még így is sok időt emészt fel, amíg egy nyelvtanuló megszerzi azokat az alapokat, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy ne csak olvasni és hallgatni, hanem nyelvtanilag helyes mondatokat használva írni és beszélni is tudjon egy idegen nyelven.

Az idegen nyelv anyanyelvi beszélők általi tanulása is egy lehetőség külföldön lakva, de nem életképes, hacsak valaki nem tölti ideje nagy részét anyanyelvi beszélők között. Még ha ezt is választja egy nyelvtanuló, akkor is nehéz feladat lehet olyan embereket találni, akik hajlandóak az idejük nagy részét arra fordítani, hogy tanítsák őt, méghozzá úgy, hogy az még csak ne is oktatásnak, inkább örömteli tevékenységek halmazának tűnjön.  

Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy a hibák elkövetése a kommunikáció során, azok akár írott, akár beszélt nyelven történnek, teljesen természetesek és elfogadhatóak mindaddig, amíg az emberben megvan a szándék, hogy az egyetemes nyelvtani szabályokat a rendeltetésük szerint ismerje és alkalmazza.