Ebben a cikkben azt szeretném bemutatni, hogy kik a kétnyelvűek, és milyen az, ha valaki közülük való. Néhány személyes tapasztalatomat megosztva fogok beszélni a kétnyelvűséggel járó előnyökről és hátrányokról. Célom ezzel a cikkel az, hogy bemutassak jelenséget a személyes véleményemre és tapasztalataimra alapozva, de a cikk nem azért íródott, hogy tudományos kutatásokat és magyarázatokat, valamint lehetséges megoldásokat kínáljon a felvetett problémakörökre.

A kétnyelvűek olyan személyek, akik két különböző nyelven képesek folyékonyan kommunikálni. Ez magában foglalja a megértést, a beszédet, az olvasást és az írást mindkét nyelven. 

A kétnyelvűek egy része egyformán jól beszéli mindkét nyelvet, míg másoknál az egyik nyelv dominánsabb lehet a másiknál.

A kétnyelvűségnek két típusa különböztethető meg:

Szimultán vagy primer (korai) kétnyelvűségről akkor beszélünk, ha valaki születésétől vagy kora gyermekkorától kezdve két nyelvet tanul.

Szekvenciális vagy szekundér (később kialakult) kétnyelvűségről akkor beszélhetünk, ha valaki az első nyelv megalapozása után, általában gyermekkorában vagy későbbi életszakaszában tanulja meg a második nyelvet.

Én például az utóbbi fajtához tartozom. Magyar anyanyelvű vagyok, 29 éves, de tizenegy éves koromban kezdtem el önállóan angolul tanulni.

Az évek során a nyelvtudásom és a készségeim is gyarapodtak, és ma már nyugodtan mondhatom, hogy magabiztosan használom az angol nyelvet. Ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy az anyanyelvi nyelvtudásom idővel romlott. Nemrég találtam olyan cikkeket, amelyeket 19 éves koromban írtam, és meglepett, hogy mennyire fejlett volt a fogalmazási készségem ahhoz képest, hogy most milyen nehézséget jelentene számomra egy hasonló szintű cikket magyarul megírni.

Rájöttem, hogy a kétnyelvűség igazi jelentése nem egyszerűen az, hogy valaki két különböző nyelven folyékonyan tud kommunikálni. Kétnyelvűvé válni, különösen szekvenciális kétnyelvűként, azt jelenti, hogy folyamatosan összekevered a két nyelvet, és folyamatosan küszködsz a megfelelő szavak megtalálásával. 

Azzal, hogy az ember nem egy nyelvre koncentrál túlnyomórészt, elveszíti az esélyt, hogy bármelyiket is képes legyen elsajátítani. Még ha úgy tűnik is, hogy minden szépen összeáll, a valóságban, még ha egyedül is vagyok a gondolataimmal, gyakran találkozom olyan helyzetekkel, amikor nem tudom, hogyan fejezzem ki azokat a gondolatokat az általam állítólagosan ismert nyelvek egyikén. Az angol a második nyelvem, így megértem, ha vannak szavak, amelyekben bizonytalan vagyok. 

Azonban számos alkalommal, amikor megpróbálok valamit az anyanyelvemen végiggondolni, az agyamat elárasztják az angol kifejezések, és bármennyire is igyekszem lefordítani őket magyarra, gyakran szótárra van szükségem, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat az anyanyelvemen.

Egyszer azt mondtam az egyik diákomnak: „Kétnyelvűnek lenni nem azt jelenti, hogy két nyelven beszélsz, hanem azt, hogy egyen sem. Habár ezt már nagyon régen mondtam, de most is igaznak vélem ezt a kijelentésemet.

Ha a leghalványabb sejtésem is lett volna arról, hogy egy nap ez fog velem történni, soha nem kezdtem volna el angolul tanulni. Ez talán túlzásnak hangzik, és bizonyos szempontból az is. De a kérdés ettől függetlenül változatlan: Ki gondolta volna, hogy egy általánosan pozitívnak és hasznosnak tartott dolognak ilyen szörnyű következményei lehetnek?

A cikk legelején megígértem, hogy bemutatom a kétnyelvűség néhány előnyét. Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy van ilyen, úgyhogy itt ki kell javítanom magam.

Annak, hogy folyékonyan tudsz angolul kommunikálni, megvannak a maga előnyei, ha viszont nem vagy angol anyanyelvű, akkor arra vagy kárhoztatva, hogy kétnyelvű legyél, mert ez azt jelenti, hogy kétnyelvűnek kell lenned ahhoz, hogy tudj angolul. Ez viszont azzal is jár, hogy viselned kell az összes hátrányt is, amit a kétnyelvűség jelent.

Különösen igaz ez azokra, akik angol nyelvű környezetben dolgoznak, és szabadidejük nagy részét angol nyelvű tevékenységekkel töltik, miközben a családjuk és a legtöbb barátjuk csak az anyanyelvüket beszéli.

Így olyan érzés, mintha két külön életet élnél. A mai világban, amikor egy mém vagy egy vicces videó megjelenik a neten, az azonnali reakciód az, hogy elküldöd a barátaidnak. De ha a barátaid nem beszélnek angolul, nem tudod megosztani velük, és így ki kell hagynod egy közös élményt velük, ami talán számodra sokat jelent.

A manapság népszerű hobbi, a sorozatnézés a történetek megosztásáról szól. Az alkotók megosztják veled, te pedig megosztod őket a családoddal és a barátaiddal. De ha ők nem beszélnek angolul, és a legjobb sorozatok csak angolul érhetőek el, akkor lemaradsz arról a lehetőségről, hogy megoszd velük ezeket az élményeket. Az angol nyelvtudásnak tehát megvan a maga ereje, de rengeteg lemondással is jár a mindennapi életben.

Ráadásul, amikor egy új projekt elindítását fontolgatom, azon gondolkodom, hogy melyik nyelvet használnám szívesebben, ami egy örök dilemma bennem. Természetesen ez más tényezőktől is függ, például a célközönségtől.

Mindazonáltal, csakhogy a cikk egy kicsit is elfogulatlannak tűnjön, ezt hozzá kell tennem: Bár személyes tapasztalataim szerint kihívást jelent a kétnyelvűség, a kutatások gyakran inkább a kognitív, társadalmi és szakmai előnyökre mutatnak rá.

Lehetséges, hogy az a probléma, ahogyan a kétnyelvűség negatív vonatkozásait kezelem. Lehetséges, hogy nehezemre esik, és dolgoznom kell azon, hogy elfogadjam azt a tényt, hogy vannak bizonyos élettapasztalatok, amelyeket soha nem tudok majd megosztani a körülöttem élő emberekkel.

Továbbá el kell fogadnom azt a tényt, hogy az agyam mindig két nyelven fog dolgozni, ami néha fennakadásokat és pillanatnyi nehézségeket okozhat. Ugyanakkor az is lehetséges kimenetel, hogy hosszú távon többet profitálok ezekből.